Névnapok: Ma: Emma Holnap: Tivadar

Áldott Karácsonyt!

2014-12-19

Címkék: ajándék előadás Karácson műsor szülői munkaközösség

Áldott Karácsonyt! Karácsonyi ünnepi műsorunkban Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? c. elbeszélését adták elő a gyerekek, melynek üzenete: a szeretet és az összetartozás érzése különösen fontos napjainkban.

A programot Horváth István igazgató úr nyitotta meg ünnepi beszédével, majd a gyerekek előadását nézhették meg tanulóink.

Köszönjük a gyerekeknek a szép előadást. Köszönjük a  munkáját Őriné Kis-Tar Éva és Heizler Ilona kolléganőnknek, akik betanították a szereplőket, és rendezték a darabot.

Köszönjük Balogh Gábornak a technikai segítséget.

Az előadást követően Csúzné Varga Szabó Lívia adta át jelképesen a gyerekeknek Mosolyvölgy ajándékát, a nyári táborozási lehetőséget a legjobbaknak.

A karácsonyfánk alatt pedig ott sorakoztak a szülői munkaközösség által szervezett adomány-gyűjtésre behozott ajándék dobozok, amivel az adakozók nagy örömet szereztek az összes alsó tagozatos kisdiáknak, s a felső tagozatból azoknak a gyerekeknek, akik hátrányos helyzetük miatt kaphatták meg az ajándékot!

Hálásan köszönjük segítségüket!

"Amikor az embernek igazi karácsonyfa áll az otthonában, alatta az ajándékokkal, semmi se tűnik túl szomorúnak vagy túl keménynek. Valahogy azt sugallja, hogy a világban mindig marad fény és remény. Szerencsés, akinek van valakije, akivel megoszthatja ezt az élményt".

Nore Roberts


< Vissza az előző oldalra

Kapcsolódó képek

IMG_5679.JPGIMG_5681.JPGIMG_5683.JPGIMG_5684.JPGIMG_5686.JPGIMG_5688.JPGIMG_5689.JPGIMG_5690.JPGIMG_5691.JPGIMG_5692.JPG

Az összes kép megtekintése a galériában >

< Vissza az előző oldalra

Naptár

h k sz cs p sz v
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
             

Gyakran Ismételt Kérdések

Mit tegyek, ha elveszett a buszbérletem?  

A válasz és további kérdések >

Idézetek

Nincs szükség arra, hogy az ember egy személyben tudjon mindent, de ismernie kell, hol és hogyan tudja bármilyen kérdésre megtalálni a választ.  

Adam J. Jackson

További idézetek >

www.nfu.hu

www.nfu.hu


Közreműködő szervezet:
www.energiakozpont.hu