Névnapok: Ma: Gedeon, Johanna Holnap: Auguszta

SZERETETTEL GRATULÁLUNK!

2016-06-13

Címkék: Kovács Istvánné

SZERETETTEL GRATULÁLUNK! Idén is közösen rendezte meg a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatala és a Kaposvári Megyeközponti Tankerület a járási pedagógusnapot.

A Somogy Megyei Kormányhivatal Címertermében rendezett ünnepségen a Nagyberki Szász Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak zenés és prózai műsora után dr. Neszményi Zsolt mondott köszöntőt a Somogy Megyei Kormányhivatal nevében.

Ezt követően Stickel Péter a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kaposvári Megyeközponti Tankerület igazgatója mondott köszöntőt.

Az ünnepi rendezvény keretében 13 járási pedagógus munkáját ismerték el, akiket kiemelkedő színvonalú eredményes pedagógiai munkájukért a Somogy Megyei Kormányhivatal és a Kaposvári Megyeközponti Tankerület dicsérő oklevélben valamint könyvjutalomban részesített, köztük kolléganőnket, Kovács Istvánné Cser Gabriella igazgató helyettes asszonyt.

Szeretettel gratulálunk a Somogy Megyei Kormányhivatal és a KLIK  közös elismeréséhez.

Külön öröm számunkra, hogy iskolánk tanulói adhatták az ünnepi műsort, melyet Stickel Péter tankerületi igazgató úr méltatott köszönő levelében.

Az alábbi linkre kattintva olvashatják köszönő sorait:

SKMBT_22316061009330.pdf

< Vissza az előző oldalra

Kapcsolódó képek

13391407_988637074588350_7553652827421834391_o.jpg13403296_988637301254994_3149234561100439251_o.jpgPICT6476.JPGPICT6477.JPG

Az összes kép megtekintése a galériában >

< Vissza az előző oldalra

Naptár

h k sz cs p sz v
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
             

Gyakran Ismételt Kérdések

Mit kell magammal vinnem, ha gyermekemet be akarom íratni az Általános Iskolába?   

A válasz és további kérdések >

Idézetek

Aki nem született tanító, akármilyen nagy tudós, amit tud, azt se tanítja meg. Aki meg az, azt is bevési a friss ifjú elmébe, amit maga már nem jegyez meg.



  

Németh László

További idézetek >

www.nfu.hu

www.nfu.hu


Közreműködő szervezet:
www.energiakozpont.hu