Névnapok: Ma: Auguszta Holnap: Zalán

TANÉVZÁRÓ 2019

2019-06-17

Címkék: tanévzáró

TANÉVZÁRÓ 2019 Tanévzáró ünnepségünk lezárta a 2018/2019-es tanévet, s a gyerekek átvehették tanulmányi munkájuk eredményességét igazoló bizonyítványukat.

Igazgató Úr, beszédében kiemelte a tanévben a versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulókat, felkészítőiket s megköszönte munkájukat. Megköszönte a Szász Endre Általános Iskoláért Alapítvány támogató tevékenységét, szervezett programjait, rendezvényeit.

Kitűnő tanulmányi munkájáért közösségi tevékenyéséért  vagy a versenyeken elért teljesítményéért az idei tanév legjobbjai vehették át jutalomkönyvüket.

Hagyományteremtő céllal, a tantestület döntésének alapján az igazgató úr tanévben nyújtott kiemelkedő munkájáért Borsányi Piroska, Keresztes Katalin és Kissné Krum Tünde kollégáinknak ismerte el a munkáját.

A DÖK Vári Eszter diákönkormányzatban végzett munkáját köszönte meg.

Az ünnepélyes tanévzárót követően a tanulók megkapták osztályfőnökeiktől a bizonyítványukat.

Gratulálunk a gyerekeknek!

Minden tanulónknak és munkatársunknak vidám vakációt kívánunk!

< Vissza az előző oldalra

Kapcsolódó képek

13..jpg16..jpg18..jpg19..jpg20190617_083503.jpg20190617_083533.jpg20190617_084001.jpg20190617_084334.jpg20190617_085022.jpg20190617_104632.jpg

Az összes kép megtekintése a galériában >

< Vissza az előző oldalra

Naptár

h k sz cs p sz v
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
             

Gyakran Ismételt Kérdések

Mit tegyek, ha elveszett a buszbérletem?  

A válasz és további kérdések >

Idézetek

A tanár az a gyerek, aki legtovább jár az iskolába.  

Juhász Gyula

További idézetek >

www.nfu.hu

www.nfu.hu


Közreműködő szervezet:
www.energiakozpont.hu