Névnapok: Ma: Tivadar Holnap: Konrád

Tájékoztatás az egyéni tanrend kérelméről

2020-05-20

Tájékoztatás az egyéni tanrend kérelméről Tisztelt Szülők!Tájékoztatom Önöket, hogy az iskolaigazgatók által 2019. augusztus 31-éig kiadott magántanulói határozatok felülvizsgálatának keretében az Oktatási Hivatal...

nem hosszabbíthatja meg hivatalból az iskolaigazgatók által kiadott magántanulói engedélyek hatályát.

Amennyiben a szülő a magántanulói engedélyt a jelen tanév végéig kérte, annak hatálya a Hivatal általi felülvizsgálatot követően egyébként is lejárna a tanév végén. Így a következő 2020/2021. tanév vonatkozásában a szülőnek, nagykorú tanuló esetén a tanulónak mindenképpen kérelmeznie kell az egyéni munkarend engedélyezését a Hivataltól, amennyiben szeretnék, hogy gyermekük a továbbiakban is mentesüljön a mindennapos iskolába járási kötelezettsége alól.

Tekintettel a koronavírus járvány miatti kormányzati intézkedésekre, valamint arra, hogy a tnulók érdekeit sem szolgálja az, ha tanév közben történik a hivatalbóli felülvizsgálat alapján a státuszok módosítása, a felülvizsgálat kizárólag a következő tanév(ek)re is vonatkozó magántanulói engedélyeket fogja érdemben érinteni. A 2019/2020. tanév végéig lejáró hatályú igazgatói magántanulói engedélyek vonaktkozásában külön döntés a Hivatal részéről nem fog születni.

Amennyiben a következő tanévben is szeretnék a mindennapos iskolába járás alóli felmentést, úgy az alábbi linken található tájékoztató szerint kérelmet kell benyújtaniuk az Oktatási Hivatalhoz (ez a nagykorú tanulókra is vonatkozik) 2020. június 15-ig:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozerdekuadatok/!Kozerdeku_adatok/oh.php?id=egyeni_munkarend

 

< Vissza az előző oldalra

Naptár

h k sz cs p sz v
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
             

Gyakran Ismételt Kérdések

Gyermekem eddig háromszori étkező volt. Mi a módja, hogy egyszeri legyen?  

A válasz és további kérdések >

Idézetek

Érdemes lemenni a halpiacra, és megnézni a rákokkal teli hordókat. Soha nem kell fedelet tenni rájuk, mert ha az egyik rák megpróbál kimászni, a társai belekapaszkodnak, és visszahúzzák. A rossz társaság is pontosan így hat a gyerekekre.  

Ben Carson

További idézetek >

www.nfu.hu

www.nfu.hu


Közreműködő szervezet:
www.energiakozpont.hu