Névnapok: Ma: Emília Holnap: Illés

Vers- és prózaíró műhelyfoglalkozás 2025

2025-06-20

Címkék: alapítvány

Vers- és prózaíró műhelyfoglalkozás 2025 2025. június 13-án intézményünk magyar irodalom iránt érdeklődő tanulói vers- és prózaíró műhelyfoglalkozáson vehetettek részt a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban.

 

 

 

Az íróműhelyen több helyi diák mutatta be pályázatát, iskolánkat pályaműveiket bemutatva hat tehetséges diák képviselte. Nagyszerűen sikerült az íróműhely, amelynek tartalmi alapja előzetesen meghirdetett versenyfeladatok voltak.

A műhelyfoglalkozást dr. Papp Zoltán János vezette.

Köszönjük a meghívást, a lehetőséget.

Tanulóink reflexiói:

„Nagyon jó élmény volt. Kicsit izgultam az elején, mert mégiscsak egy idegen iskolába mentünk, ahol idősebb diákokkal kellett beszélgetni. De végül nagyon barátságosak voltak, és érdeklődve hallgatták, amit mondtunk. Én egy rövid verset mondtam el, és bár az egyik fiú megjegyezte, hogy ne hadarjak (ami igaz volt, mert izgultam), utána azt mondták, hogy nagyon jó lett, és ez nagyon jól esett. Jó érzés volt, hogy értékelték, amit csináltam, és tényleg figyeltek ránk. Az iskola is nagyon szép volt - tágas, rendezett, és amit láttam belőle, az alapján kifejezetten barátságos hangulata volt. Sokat tanultam abból, amit mondtak például, hogy próbáljak nyugodtabban, magabiztosabban előadni, és hogy mennyire fontos, hogy a saját hangomon szólaljak meg. Ezeket biztosan hasznosítani fogom, akár egy újabb szereplésnél, akár írás közben. Örülök, hogy ott lehettem, nagyon jó hangulatú, inspiráló nap volt. Remélem, lesz még hasonló alkalom – szívesen részt vennék újra ilyesmiben. Köszönöm a lehetőséget! ”

„Nagyon jól éreztem magam, és igazán lenyűgözött az iskola! Gyönyörű, tágas és barátságos környezet fogadott, ahol már az első pillanattól otthonosan éreztem magam. A könyvtár, ahol jártunk, csodálatos volt – nyugodt, inspiráló hangulatot árasztott, és a nagy könyvtár is rendkívül impozáns volt. Nagyon jó érzés volt olyan emberek között lenni, akik kedvesek, figyelmesek és jó modorúak. Külön köszönöm, hogy segítettek abban, min javíthatok a versírásban – a visszajelzések építő jellegűek és támogatóak voltak, soha nem bántóak. Igazi kis közösségként működött minden, és ezt nagyon értékeltem. Minden percét imádtam, és ha lesz még ilyen lehetőség, biztos, hogy újra szívesen csatlakozom! Hálásan köszönöm ezt a szép élményt! ”

„Nagyon jól éreztem magam, sokat tanultam, és jó volt együtt lenni a többiekkel. Tetszettek a kritikák is, szerintem tudom majd őket használni a mindennapokban. Köszönöm a napot! ”

„Nagyon jó élmény volt! Jól éreztem magam, nagyon sokat tanultam, tetszett a közönség, hogy csendben végig hallgattak. Hasznomra lesznek majd még a tanácsaik! ”

„Nagyon jó volt a pesti gimnázium nagyon jó fejek voltak ott és remélem máskor is megyünk ilyenre! Köszönöm a lehetőséget!”


< Vissza az előző oldalra

Kapcsolódó képek

39a9241a-5759-411b-b50e-586a7227acb5.jpg448aabc1-895a-4fff-ae16-7121f31d5f47.jpg4f3860a1-2cd9-42ad-bb52-bed17a4aae5f.jpg68719ead-2c6c-4c19-bc20-69afca5964ca.jpga0311ef3-799a-40f1-bf05-9a8a96b5138f.jpgfce5df5e-ee0d-4674-8a4e-5f33589780e1.jpg

Az összes kép megtekintése a galériában >

< Vissza az előző oldalra

Naptár

h k sz cs p sz v
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
             

Gyakran Ismételt Kérdések

Gyermekem vidéki, s érdekelne, hogy mely buszokra biztosítanak kíséretet a pedagógusok?  

A válasz és további kérdések >

Idézetek

Kitűnővé egy szerencsés perc által is válhatunk; hasznos emberré a fáradtságos évek tesznek.  

Kemény Zsigmond

További idézetek >

www.nfu.hu

www.nfu.hu


Közreműködő szervezet:
www.energiakozpont.hu