Nyugdíjas találkozó 2026
2026-06-25
Címkék
ügyelet Komplex TTV 2018 Károlyi Gabriella DPTV középiskolai visszajelzések nevelési értekezlet Berki Kupa gyűjtés pedagógus nap Büfé Sebők Laura Bárdos Barnabás Fradi egészségnap Csikóstőttősi Német Nemzetiségi Tánccsoport
Belépés
Megható és örömteli délelőttöt tölthettünk együtt egykori pedagógusainkkal és technikai dolgozóinkkal, akik elfogadták meghívásunkat nyugdíjas találkozónkra.
Jó volt újra együtt lenni, felidézni a közös emlékeket, történeteket, és látni, hogy az iskolához fűződő kötelék az évek múlásával sem halványul el.
A találkozó ötlete intézményünk igazgatójától Horváth Istvántól indult. Nagyon szerettük volna, ha ő is velünk ünnepelhet, ám betegsége ezt most nem tette lehetővé. Bízunk benne, hogy mielőbb felépül.
A rendezvényt tanulóink és kollégáink műsora tette még emlékezetesebbé. Kaiser Dominik 3. osztályos tanulónk Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya című versét szavalta el. Második osztályosaink népdalokkal és régi mozgalmi dalokkal idézték fel a múlt hangulatát.
A műsort Balogh Rita és Bodó Péter közös előadása zárta, akik Bródy János: Filléres emlékeim című dalát adták elő.
Volt kollégáink nemcsak emlékeket hoztak magukkal. Vidámságot, hitet és motivációt is adtak nekünk. Jó volt érezni, hogy azok, akik évtizedeken át építették iskolánk közösségét, azok ma is szeretettel és érdeklődéssel fordulnak felénk.
Köszönjük minden kedves nyugdíjas kollégánknak, hogy elfogadták meghívásunkat, és jelenlétükkel emlékezetessé tették ezt a napot. Bízunk benne, hogy még sokszor lesz alkalmunk együtt nevetni, beszélgetni.
Köszönjük rendezvény szervezőinek: Gál Mártának, Rattinger Kálynénak, Heizler Ilonának, valamint mindazoknak a kollégáknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy vendégeink ismét otthon érezhessék magukat iskolánk falai között.
Kapcsolódó képek
Naptár
| « | 2026 július | » | ||||
| h | k | sz | cs | p | sz | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | ||
Gyakran Ismételt Kérdések
Gyermekem vidéki, s érdekelne, hogy mely buszokra biztosítanak kíséretet a pedagógusok?
Idézetek
Aki nem született tanító, akármilyen nagy tudós, amit tud, azt se tanítja meg. Aki meg az, azt is bevési a friss ifjú elmébe, amit maga már nem jegyez meg.
Németh László






















