KOVÁCS KORNÉLIA - AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK!

Címkék: Kovács Kornélia

Sorozatunk folytatásában Kovács Kornéliát mutatjuk be, akire büszkék vagyunk. Nelli saját sorait olvashatják

a továbbiakban, amit megkeresésünkre írt, örömmel teljesítve kérésünket, hogy meséljen általános iskolás éveiről, s arról, hogyan alakult a sorsa a továbbiakban...

Kedves Tanulók, kedves Olvasók!

Nagyon örültem a felkérésnek, hogy írjak néhány sort, és nagyon örülnék annak, ha legalább néhány mostani tanuló számára segítségül tudnék szolgálni a pályaválasztás kapcsán. Bár tulajdonképpen úgy gondolom, hogy nem mi választunk „pályát”, az a munka talál meg bennünket, amelyre hivatottak vagyunk. Persze mindez nem az ölünkbe pottyanva, hanem kemény munka, sok lemondás, és nagyon komoly erőfeszítések árán valósulhat meg! Ha tudjuk, hogy mi az erősségünk, mi az, amivel szívesen foglalkozunk, és minderre nem sajnáljuk az energiáinkat koncentrálni, akkor nagyon sok mindenre képesek lehetünk. Fontos az is, hogy nem mindig az az utunk, amelyet saját magunk számára kijelölünk, tudnunk kell olykor változtatni az elképzeléseinken. Nekem a bírói pulpitus volt az álmom, amely azonban sajnos nem vált valóra. Már látom, hogy ennek így kellett történnie, mert az utunk nem feltétlenül az, amelyet megálmodunk magunknak, hanem ahol a leginkább kiteljesedhetünk, és a leginkább hasznosak lehetünk. A büntetőjogot szerettem a legjobban az egyetemen, de a közigazgatásban dolgozom, amelyet ma már nem cserélnék el más területű munkára.

A Nagyberki Általános Iskolában, a mostani Szász Endre Általános Iskolában 1989-ben kezdtem meg tanulmányaimat. Alsó tagozaton igen sokan segítettek minket, hiszen Kincsné Keresztes Katalin, Kusmiczki Anna, Heizler Ilona és Pális Anita is volt az osztályfőnökünk. Mindannyiuknak sokat köszönhetünk, ők voltak jelen, amikor az óvodából becsöppentünk, ők indítottak el minket utunkon, nyújtottak alapot további tanulmányainkhoz, életünkhöz is. Teljesen élénken élnek bennem az alsós emlékek, és mindazok, amelyekre első tanáraink tanítottak. A felső tagozatos évek legalább ilyen nagy jelentőséggel bírtak számomra. Felsős osztályfőnököm, Balogh Emil Tanár Úr számtalan emlékezetes pillanattal szolgált mindannyiunk számára, a tananyagon felül mindig igyekezett segíteni, amiben csak tudott.

Emil Bácsit a jelenlegi diákok sajnos már nem ismerhetik, már jó ideje nincs közöttünk. Az egyik legkedvesebb felső tagozatos élményem pont egy olyan esethez fűződik, amikor szegény Emil Bácsit szigora és következetessége ellenére sem tudtuk megőrizni a fegyelmünket. Rettenetesen nagy esemény volt ugyanis akkoriban a békefenntartó amerikai katonák jelenléte, akik a Taszáron való ittlétük alatt rendre ellátogattak a környék iskoláiba, intézményeibe, igyekeztek kapcsolatot tartani a lakossággal, még a diákmisékre is gyakran ellátogattak. Sosem felejtem el, mekkora izgalommal vártuk első látogatásukat, éppen a fizika teremben voltunk az emeleten, ahonnan rálátás nyílt az udvarra és a nagykapura. Szegény Emil Bácsi komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy nyugodtak, higgadtak tudjunk maradni, miközben tudtuk, hogy perceken belül megérkeznek a katonák. Érthetetlen volt számunkra akkor, amit mondott: „Legyetek szívesek ne kérjetek tőlük aláírást, nem kell sikongatni és kiabálni, ők nem filmsztárok, ők ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk.” Nem is értettük, miről beszél, mert úgy tartottuk, hogy a tengeren túlról érkező „szuperhősök” Nagyberkibe való látogatása igenis hatalmas dolog, amitől mi akkor, 13 évesen teljesen elájultunk. Látom magam előtt az akkori Emil Bácsit, aki nevetve legyintett, miközben az udvarra bekanyarodó katonai konvoj hangjára egyenként pattantunk ki a székünkből, és rohantunk az udvarra, hogy elsőként találkozhassunk azokkal a katonákkal, akik a mi szemünkben akkor igenis „szuperhősök” voltak. Nagyon érdekes élmény volt nemrégiben visszanézni egy felvételt, amely az amerikai katonák 20 évvel ezelőtti érkezését dokumentálta, és amely eszembe juttatta azt a vicces, de akkor nagyon felemelő pillanatot a fizika teremben.

Az általános iskola elvégzése után a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium német speciális tagozatára jártam, ahol 2001-ben végeztem, és tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Állam – és Jogtudományi Karán folytattam. Jogász diplomám 2006. júniusában történő megszerzését követően szerencsére gyorsan sikerült elhelyezkednem. Nyolc éve dolgozom jegyzőként, jelenleg a Bárdudvarnoki Közös Önkormányzati Hivatal élén, amely Kaposszerdahelyi Kirendeltséget is működtet. Felelősségteljes, teljes embert kívánó, sokszor nyomasztó, de egyben felemelő munka is az enyém, amelynek során lehetőségem van a törvényes működés biztosításán és a hatósági ügyek intézésének irányításán felül a települések fejlesztésében való részvételre is. Számomra a legtöbb örömet az jelenti, ha sikerül létrehoznunk valami maradandót, ha sikerül felépíteni egy új épületet, vagy felújítani egy régit. Munkatársaimmal felelősek vagyunk azért, ahol ez a két település 10 – 15 év múlva tartani fog, mert ezt a jelenlegi munkánk alapozza meg. Sokszor láthatatlan és még többször hálátlan feladat ez, amely azonban az érdemi eredményeket tekintve számomra nagy örömet, és lelkesedést okoz.

Törekszem arra, hogy tudásom legjavával lássam el a munkámat, azzal a következetességgel és alázattal, amelyet a szüleimen és nagyszüleimen felül az általános iskolai felső tagozatos osztályfőnökömtől, Balogh Emil Tanár Úrtól tanulhattam. Emil Bácsi mindig támogatott, mindig azt mondta, hogy nagyon szép eredményeket fogok elérni, és mindig megkövetelte, hogy a legtöbbet, a legjobbat hozzam ki magamból.

Akkor még nem is tudatosult bennem, hogy mennyit köszönhetek majd egyszer a szigorú, de igazságos feleltetéseknek, az elvárásnak, hogy mindig felkészült legyek, és hogy ne érjem be kevesebbel. Emil bácsi a legtöbbet hozta ki azokból, akik hajlandóak voltak komolyan venni a tanulást, és ezért nagyon sokat köszönhetünk Neki. Remélem, hogy büszke lenne arra, amit elértem, én pedig nagyon köszönöm neki az útravalót, amelyet igyekszem kamatoztatni. A berki suli nagyon fontos szerepet töltött be az életemben, az említett tanárokon felül még nagyon sok lelkes  pedagógus járult hozzá ahhoz, hogy azzá váljak, aki ma vagyok. Csak remélni tudom, hogy a mostani diákok is kellően elszántak ahhoz, hogy a berki suli adta lehetőségek és tudásuk kihasználásával elinduljanak azon úton, amelyre hivatottak.

Köszönjük Nelli, hogy gondolataidat megosztottad velünk, diákjainkkal és hozzájárultál ahhoz, hogy szerepeltessük azokat honlapunkon. Öröm olvasni a soraidat.

Tartalmas, boldog életet kívánunk neked, és büszkék vagyunk rád! :)

< Vissza az előző oldalra